Emmanuel Comte vs Rudolf Lang

16 éves koromban olvastam Robert Merle Malevil című regényét. Amikor letettem a könyvet, arra gondoltam, egy ilyen emberbe bele tudnék szeretni, mint a könyv főhőse, Emmanuel Comte. Aztán eltelt 20 év, és megismerkedtem a szóbeli bántalmazóval. Egy csomó dologról ugyanúgy gondolkodtunk, kiderült, hogy azonos az értékrendünk, tökéletesnek tűntünk egymás számára. Olyan embernek ismertem meg, aki erős és becsületes, nyílt és őszinte, mindig pontos, betartja a szavát, szereti a gyerekeket és az állatokat, csöndes, meghitt életre vágyik, nem szeret eljárni otthonról, nem iszik, nem dohányzik, nincsenek káros szenvedélyei, szorgalmasan dolgozik, és lépésről lépésre, kemény munka árán jut mindig előbbre. Nem szeret vásárolgatni, megfogja a pénzt, és az álma egy önfenntartásra berendezkedett élet egy tanyán, távol mindentől és mindenkitől, együtt, velem. Boldog voltam, és szerelmes. Ráismertem benne az ideálomra.

Még szintén gimnazista koromban olvastam Merle egy másik könyvét (azóta összegyűjtöttem az összes Magyarországon megjelent művét, és a nagy regényfolyam néhány kötetétől eltekintve szinte az összeset el is olvastam), a Mesterségem a halál címűt. Kiderült, hogy a szóbeli bántalmazó is olvasta. Nem sok könyvet olvasott el életében, de ezt igen. Később egyszer elárulta, hogy a válási időszakban a volt felesége Rudolf Langhoz, e könyv negatív hőséhez hasonlította őt. Biztosítottam róla, hogy kizárt dolog, hogy bármi hasonlóság is legyen közte, és e között a rideg, lelketlen, kíméletlen, elvtelen gyilkológép között.

Az igazság azonban az volt, hogy az ismerkedési időszakban feltérképezte az igényeimet, amit egy társsal és egy párkapcsolattal szemben állítottam, átvette az értékrendemet, és megformálta álmaim férfiját. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a fiam 5 éves volt, és a kislány, aki szerelmes volt belé az óvodában, a farsangon Pókembernek öltözött, hogy tetsszen a fiamnak.

Ezt az ideális képet kb. 3-4 évig tudta fenntartani, és közben élvezte, hogy "jó ember" lett mellettem. Az anyukája egyszer félrevont, és megköszönte nekem, hogy így megváltoztattam a fiát. Nem értettem, hiszen én ilyennek ismertem meg.

2011. januárjában azonban nem bírta tovább fenntartani a látszatot, és borított mindent. Azóta nyílttá vált a szóbeli bántalmazás, ami addig burkoltan volt jelen. Visszatekintve most már tudom, hogy a "jófiúság" és a "mindent megcsinálok helyetted", csak a bizalom elnyerésének és az irányítás megszerzésének az eszköze volt.

A gyerekek szerint már régebben kezdődött a nyílt szóbeli bántalmazás, csak én ezt a "neveléssel" azonosítottam, és még hálás is voltam neki, hogy szigorúan fogja a gyerekeket. Bár az én nevelési elveim mások voltak, azt viszont ő úgy minősítette, hogy én egyáltalán nem nevelem a gyerekeket. Az ő uralmi szemléletében a "szép szóval oktasd, játszani is engedd" elv, valamint a szidás helyett dicsérettel való megerősítés nem képviselt értéket. Ő hallgatólagosan a "halott indián a jó indián" mintájára a "láthatatlan és hallhatatlan gyerek a jó gyerek" elvet vallotta, etette őket mint egy háziállatot, de a simogatás már elmaradt. Sokszor hangoztatta, hogy ő a poroszos nevelés híve, és nehogy azt higgyük, hogy a saját gyerekeivel nem így bánt. Ha elmentek vendégségbe, a gyerekei leültek egy helyre, nem csináltak semmit, csak ha megengedte nekik. Ha kint játszottak az udvaron, és szólt, hogy jöjjenek be, azonnal kiejtették a kezükből a játékot, és indultak befelé. Felnőtt korukban aztán megkérdezte tőlük, hogy rossz apa volt-e. Azt válaszolták, hogy nem. 

Azt is mondta egyszer, hogy a demokrácia nem való az embereknek, mert az embereknek irányításra van szükségük, és szerinte a legmegfelelőbb társadalmi berendezkedés a diktatúra.


Patricia Evans könyve így ír erről:

"Sokak szerint a mások feletti hatalom működteti az egész világot. Aki így hiszi, képtelen másként látni a valóságot, és elvárja, hogy ezáltal megkapja, amit akar."

Sokszor beszélt arról, hogy ha háború lesz, ő lesz az első, aki katonai szolgálatra fog jelentkezni.

Saját bevallása szerint ő jobboldali, konzervatív értékeket vall. Ezek ugyebár: isten, család, haza. Ezek közül az első kettőt tagadja, a harmadikról pedig szóban pozitív véleményt hangoztat, ami cselekedetekben nem nyilvánul meg.

Ha vallásról van szó, a fejét fogja, és a vallásos emberekre becsmérlő megjegyzéseket tesz. Én sem vagyok vallásos, de elfogadom, és tiszteletben tartom, hogy más igen, és nem tartom ezért hülyének őket. Ha a család kerül szóba, pl. valaki házasodik, vagy gyereke születik, akkor: "na, neked se legyen jobb, mint másnak" ha nagy családi összejövetelt mutatnak egy filmben pl. akkor: "na, ezt utáltam a legjobban gyerekkoromban". Ha az ő családjához mentünk látogatóba, soha nem mulasztotta el előtte elmondani, hogy mennyire nem szívesen megy. A szülei még soha nem voltak nálunk, az új házban, az én lakásomban is csak egyszer, a testvérei is egyszer. Mindezeket a látogatásokat ők kezdeményezték. A szülei szerettek volna megismerkedni az én szüleimmel, de erre soha nem kerített sort. Az olyan férfiakat, akik szeretik a családjukat, boldoggá teszik őket, ügyelnek a gyerekek fejlődésére, nem beszélnek trágárul, és általában az ő fogalmai szerint nem "menő csávók", vagyis olyanok mint ő, "lúzernek" tartja. Az én fogalmaim szerint a "jó pasi" nem a külsejéről vagy a "menőségéről" vagy a pénzéről ismerszik meg. Egyetlen kritériumnak kell, hogy megfeleljen: tegye boldoggá a nőt, akivel él. Ennyi.

Észrevettem, hogy tényleg van hasonlóság közte, és a könyvbéli náci tömeggyilkos jelleme között. Főleg abban, hogy maximálisan hidegen hagyja a másik ember szenvedése (amit ő okoz), sőt, még tetézi is, és (emiatt még rosszabb is mint Rudolf Lang) élvezettel alázza meg azokat, akik egyébként szeretik őt. Mert Rudolf Lang azzal takarózott, hogy parancsra cselekedett, és csak a munkáját végezte, érzelemmentesen. A szóbeli bántalmazónak azonban senki nem parancsolta meg, hogy így viselkedjen. Ez az ő saját döntése volt.

Patricia Evans könyve így ír erről:

"A szóbeli bántalmazó általában nem törődik a fájdalommal, amit viselkedésével okoz."

Mit csináltál a WC-n?

Az ürítkezés kontrollálása nem Patricia könyvében van, hanem itt, a 17. oldalon.

Emlékszem, sokat élcelődött azon, hogy a gyerekeknek mindig hasmenésük van, ha hazajönnek az apjuktól. "Biztos elkaptak valami fertőzést vagy ettek valamit." Később a lányom elmesélte, hogy a hasmenés idegi alapon jött, mert mindig attól szorongtak hazafelé, hogy mi vár rájuk itthon. Mibe fog megint belekötni. A lányom néha mondta nekem: "Hogy fogok én neki hiányozni, ha elköltözöm, nem lesz kit bántania."

Ezen kívül is minden nap be kellett számolnunk mind a hármunknak, hogy hányszor, mikor és mit csináltunk a wc-n. Ez főleg a nagylányomat zavarta, mert egyszer addig forszírozta, amíg a női dolgait is említenie kellett, pedig ezt igazán nem szerette volna megosztani a szóbeli bántalmazóval.

Elkezdett és soha be nem fejezett dolgok

Nem is tudom, hogy ez a bejegyzés tulajdonképpen az előző folytatása vagy pedig a be nem tartott ígéretekhez hasonlít jobban, de tény, hogy a szóbeli bántalmazó nagy lelkesedéssel belefogott egy csomó mindenbe, amit aztán abbahagyott.

Csak néhány példa:

2009-ben kaptam tőle karácsonyra egy szép könyvet, aminek üresek voltak a lapjai, és két különböző színű zselés tollat. Azt találta ki, hogy ebbe fogjuk a saját kézírásunkkal átmásolni azt a sok gyönyörű szerelmes levelet, amit egymásnak írtunk, aztán majd mutogatjuk az unokáknak és a dédunokáknak. Nagyon örültem neki, mert nagyon romantikusnak tartottam ezt az elgondolást. El is kezdtük másolni bele a leveleket, aztán egyszer csak ő nem folytatta. Kértem, hogy folytassuk, de mindig kitalált valamit, hogy nem ér rá, vagy hogy most nem, majd máskor. Amikor végképp nem tudott mit kitalálni, akkor azt mondta, hogy nem találja a páncélkazetta kulcsát, amiben a könyvet tartja.

Amikor elkezdtük a házat építeni, kitalálta, hogy dokumentáljuk egy albumba, fényképekkel, és a legfontosabb dátumokkal az egész építkezést, elejétől a végéig. Azóta is félbe van hagyva az album, már azt sem tudom, hol van egyáltalán.

Magát a házat sem fejezte be, és nem azért, mert nem volt rá idő vagy pénz, hanem egyszerűen abbahagyta kb. 95%-os készültségnél. 

Így volt az állattenyésztéssel, a tejtermékek előállításával, a szövés-fonással, mintha nem tudná eldönteni, hogy mit is akar valójában. Hogy mi tenné boldoggá.

Így kezelte a szerelmünket is. Nagy volt a lelkesedés az elején, holtomiglan-holtodiglan ígéretek, tervek szövögetése a nagy boldogságról, aztán ez lett belőle.

A bojler

Írtam egy listát azokról a dolgokról, amik még el sem készültek a házon, meg egy másikat azokról, amelyek elromlottak már, és hónapokig vagy évekig könyörögtem, hogy javíttassa meg, de a szóbeli bántalmazó - bár ígéretet tett rá - soha nem kerített rájuk sort. Amikor azt mondtam, hogy majd én elintézem, azt pedig nem engedte. Így telet el 3 év a folyós zuhanykabin, fél év a rosszul fűtő bojler társaságában... és még sorolhatnám (21 tétel van a két listán összesen). Ezeket most mind szép sorban megjavíttatom - gondoltam - mígnem tegnap arra mentem haza, hogy a bojler túlfolyójából úgy csurog már a víz, mint a csapból. Na, gondoltam, ennek fele se tréfa, azonnal kerítenem kell egy szerelőt, ez nem maradhat így, mert folyik a víz a vakvilágba, azaz nem is a vakvilágba, hanem a derítőbe, amit szintén jó pénzért szivattyúznak ki. Gyorsan mozgósítottam a kevés helyi kapcsolataimat, és a harmadik próbálkozásra valaki tudott ajánlani egy szerelőt. Ma reggel ki is jött, és 10.000 Ft-ért megjavította a bojlert. Ennyi lett volna.

Azt is megbeszéltem a szerelővel, hogy jövő héten kivízkőteleníti a bojlert, jövő hónapban pedig megcsinálja a zuhanykabint is.

Baby

Nem vagyok se leszbikus, se feminista. De ez a dal azért elég jól kifejezi a patriarchátust.

Oláh Ibolya: Baby

Te baby! Te baby! Te baby! Jár nekünk a boldogság!
Te baby! Te baby! Te baby! Hát rúzsozd ki a szád!

Mit ér egy nő, mondd? áldozat a léte,
Miért a férfi kényszeríti térdre?
S mit ér egy férfi ha nélkülünk senki?
Elég volt baby az elnyomásból ennyi...
Kevés vagy Ádám, nálam van az alma!
Mit ér a kígyód, ha nulla a hatalma?
Ma éjjel végre győzni fog a nőnem!
Beléphet bárki a partira, csak ők nem.

Réééég, ezt a könnyed érzést várod
Tudom, hogy visszatart a fék, hogy elhagy a párod
Tudom, hogy, tudom, hogy, visszafog.. jubidubida ...jubidubida
Jaj Istenem... sok a rizsa...

Bárhogy élsz, te csak egy nő vagy!
Bármit kérsz, az ára az túl nagy.
Okosnak, szépnek, szajhának kell lenni
Elég volt baby, az elnyomásból ennyi!
Kevés vagy Ádám, nálam van az alma!
Mit ér a kígyód, ha nulla a hatalma?
Ma éjjel győzni fog a nőnem!
Beléphet bárki a partira, csak ők nem.

Réééég, ezt a könnyed érzést várod
Tudom, hogy visszatart a féééék, hogy elhagy a párod
Tudom, hogy, tudom, hogy, visszafog a
tudom,hogy visszafog a társadalmi morál
Elég egy görbe este és máris, máris subidubáj...

Nekik meg bármit szabad; meg egy kis etye-petye
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye...
Nekik meg bármit szabad; bulik... meg etye-petye
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye...
Nekik meg bármit szabad; bulik...meg etye-petye
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye...

Réééég, ezt a könnyed érzést várod
Tudom, hogy visszatart a féééék, hogy elhagy a párod
Tudom, hogy, tudom, hogy, tudom, hogy visszafog a..
Élj csak így, ha neked ez jó!
Viszont az én szerelmem nem eladó!
A nő az NŐ, és így az egál
Ami egy hímnek, az nekem is jár!

Hát táncolj-tombolj, ruhát kigombolj!
Táncolj-tombolj, táncolj ameddig úgy jó!
Táncolj-tombolj! magadra gondolj!
Táncolj! Egy nő nem eladó!

Réééég, ezt a könnyed érzést várod
Tudom, hogy visszatart a féééék, hogy elhagy a párod
Tudom, hogy, tudom, hogy, visszafog a
tudom, hogy visszafog a társadalmi morál
Elég egy görbe est és máris máris subidubáj...
Nekik meg bármit szabad, bulik meg etye -petye
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye...
Nekik meg bármit szabad, bulik... meg etye -petye
Viszont egy rendes nőnek otthon van a helye...

A szőnyeg és az ernyő

Azt vettem észre - már régebben, még mielőtt egyáltalán tudomást szereztem volna arról, hogy létezik szóbeli bántalmazás - hogy a szóbeli bántalmazó úgy egyáltalán nem vigyáz arra, amije van. Ez nem tartozik a bántalmazás tárgykörébe, csupán egy jellemhiba.

Például, sütött süteményt, aztán betette a konyhaszekrénybe, és akkor jutott eszébe legközelebb, amikor már megpenészedett. Egyet se ettünk belőle.

Befogadtunk és megmentettünk az éhhaláltól egy kandúr cicát. Többször felhívtam rá a figyelmét, hogy vigyázzon, nehogy elgázolja, mert mindig elénk jött, amikor hazaértünk. Egyszer nem voltam ott, persze halálra gázolta.

Évekig tervezgettük és építgettük a közös házunkat, beköltöztünk, majd 20 hónap múlva lelépett.

Ugyanígy nem vigyázott a szerelmünkre sem. Udvarolt, a tenyerén hordott, mindennel körülvett, kényeztetett és én boldog voltam. Aztán tönkretette...

Patricia Evans könyve így ír erről:

"Ha Ön nehézségekkel küzd párkapcsolatában, talán most elgondolkodik: "Hogyan tehetném a kapcsolatomat kölcsönösen támogató és empatikus kapcsolattá?" Fontos azonban tudnia, hogy ezt a fajta párkapcsolatot egyedül nem lehet ilyenné tenni. Az efféle kapcsolat egy közösség megteremtéséről szól, s ezért senki sem tudja egymaga létrehozni. "Kettőn áll a vásár." Viszont éppen azért, mert az ilyen kapcsolat közösségről szól, bármelyik fél egyedül is lehetetlenné teheti."

Én úgy tekintettem a szerelmünkre, mint egy ernyőre, ami fölénk borul, és felfogja a világ mocskát. Ő viszont úgy tekintett rá, mint egy szőnyegre, amin állunk, és minden külső és belső bajt engedett ráhullani:

Az ernyőről leperegnek az esőcseppek, és megvédi az alatta állókat, a szőnyeg viszont mindent magába szív, ami nem a rajta állókra hullik.

Miért marad?

Magától adódik a kérdés, hogy ha a szóbeli bántalmazás mind a 15 kategóriájának ki voltam téve, azon kívül a párkapcsolati erőszak további 3 kategóriájának, és ezek közül sok a gyerekeimet is érintette, miért nem hagytam el? Soha nem jutott eszembe, hogy elhagyjam, sőt, az sem merült fel bennem, hogy ő valaha is elhagyhat. Úgy éreztem, ha meghalna, soha nem tudnám abbahagyni a sírást. Amellett, hogy minden hibájával együtt nagyon szerettem, úgy éreztem, nélküle nem vagyok teljes ember. Sokszor mondtam neki, ha átmenetileg nélkülöznöm kellett (pl. nélküle mentem bevásárolni, mert nem ért rá): "nélküled úgy el vagyok veszve". Mindez az agymosás, a kontrollálás és a függőségbe vonás, valamint az elszigetelés következménye, most már tudom.

Ha szóbeli bántalmazóval élsz, pontosan tudod, miért nem jut egyáltalán eszedbe, hogy kilépj a kapcsolatból. Ha nem élsz szóbeli bántalmazóval, akkor soha nem fogod teljesen megérteni, de kérlek, olvasd el Patricia Evans Szavakkal verve című könyvét az elejétől a végéig, és érteni fogod, bár megérteni nem, hiszen "Te biztos otthagynád a rohadékot". Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. A bejegyzés címe egyben egy könyv címe is, mely innen letölthető, bár ez a könyv a családon belüli erőszak összes kategóriájáról szól, de a dinamikája ugyanaz mindegyiknek. Csak a megjelenési formája más.

Patricia Evans könyve így ír erről:

"alaposan megdöbben a felismeréstől, hogy társa tulajdonképpen ellenséges vele, hiszen mindvégig abban a hitben élt, hogy párkapcsolatában megvan ugyan a jóakarat, csak a társa egyszerűen nem érti meg őt.
A szóbelileg bántalmazott fél tudatosodása során csaknem utolsó mozzanat annak felismerése, hogy társa ellenséges vele."

Én sem gondoltam volna soha, hogy "nem egy csapatban játszunk", hogy nem ugyanazt szeretnénk mindketten: boldog és meghitt életet. Mert sokat beszélt erről, de nem tett érte semmit, sőt, rombolta a kapcsolatot a viselkedésével, és mérgezte a levegőt.


"A szóbeli erőszak manipulálja és ellenőrzés alatt tartja az áldozatot. Ugyanakkor az áldozat általában nincs tudatában annak, hogy manipulálják és ellenőrzés alatt tartják, bár azt talán észreveszi, hogy merőben másképp éli az életét, mint ahogyan régen képzelte. Vagy legalábbis kevésbé boldogan."

A szóbeli erőszak alattomos. Nem tiszteli, lekezeli vagy lebecsüli az áldozatot, aki:
a)  fokozatosan elveszíti önbecsülését (többnyire anélkül, hogy észrevenné);
b) elveszíti önbizalmát (többnyire anélkül, hogy észrevenné);
c) tudatosan vagy öntudatlanul próbálja megváltoztatni viselkedését, nehogy felidegesítse a bántalmazót, mert nem akar több bántást;
d) finom agymosáson megy keresztül (többnyire anélkül, hogy észrevenné);

Az utóbbi 3 és fél évben biztosan éreztem, hogy valami nincs rendben, de nem tudtam mire vélni,  hiszen ha éppen nem bántalmazott, nagyon kedves is tudott lenni, naponta többször is mondta, hogy szeret, és mindig azt vártam, hogy egyszer csak elmúlik a rossz, és megmarad a jó, de sajnos, az a kevés jó múlt el, a rossz pedig még rosszabb lett.

"A bántalmazó szerelmi vallomásai éles ellentétben állnak egyébként használt bántó szavaival. Mivel mindenki szeretetre vágyik, az áldozat hajlamos hinni a bántalmazónak, amikor azt mondja: "Szeretlek". Végül is miért mondaná, ha nem gondolja komolyan? Ám annak, aki uralkodni akar a másikon, a szerelem merőben mást jelent, mint annak, aki egyenlőségre vágyik."

Nem volt kétséges számomra, hogy a mienk a legszebb szerelem a földkerekségen, ami valaha megtörtént két ember között. Igaz, most valami olyasmi történik, amit nem értek, de előbb-utóbb majd helyrejön köztünk a dolog.

"Több nő beszámolt arról, hogy párként az idő nagy részében képesek voltak minden gond nélkül szórakozni, bevásárolni vagy bizonyos ház körüli teendőket elvégezni. (...) Néhány nő a valóságosnál lényegesen jobbnak képzelte kapcsolatát,"

"A szóbeli erőszak megakadályozza a valós párkapcsolat kialakulását. Ez vitathatatlan. A bántalmazott fél azonban abba az illúzióba ringatja magát, hogy párkapcsolata valódi."


"a meginterjúvolt nők közül kevesen ismerték fel, hogy mi történik párkapcsolatukban, és egyáltalán nem tekintették magukat áldozatnak. Csak azt tudták, hogy valami nincs rendben."

"Egy szóbelileg bántalmazó kapcsolatban az áldozat észrevétlenül  megtanulja tolerálni az erőszakot, és lassan elveszíti önbecsülését. A bántalmazott a hibás, ő a bűnbak - ő az áldozat."

"a szóbeli bántalmazás áldozatainak belső erő és tisztánlátás súlyos hiánya közepette kell harcolniuk önbecsülésükért."

Nagyon hálás vagyok Patricia Evans-nek, hogy megírta a könyvét, mert ha nem olvasom el, még most is azon gondolkodnék, hogy mi a baj velem,  mit rontottam el, mit csináltam rosszul, és magamat hibáztatnám, hogy tönkrement a párkapcsolatom.

"A fordulópont lehet egy bántalmazásról szóló könyv,"

Nincs probléma. A probléma maga a bántalmazás

Amikor megkérdeztem tőle, hogy tulajdonképpen mi a baja, hiszen itt vagyok én, egy okos, szép és kedves társ, aki szereti őt, azt válaszolta: "Nem tudom, hogy mitől ilyen sz*r a kapcsolatunk." Ez megint a szívembe talált, mert az én lelkemben még mindig "ez volt az évszázad szerelme, csak most valamiért elromlott, de majd megjavítjuk". Mondtam is neki, hogy én tudom, miért. Azért, mert ő így viselkedik.

Akkor még nem olvastam Patricia Evans Szavakkal verve című könyvét:

"A kapcsolatban maga a bántalmazás a téma (a probléma)

(...)

Egy szóbelileg bántalmazó kapcsolatban nincs semmilyen konkrét konfliktus. A téma maga a bántalmazás, és ez a probléma a szokásos konfliktuskezelő módszerekkel nem megoldható."

Mi számít bántalmazásnak és mi a súlyos bántalmazás?

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

 

"az egyik fél egyértelműen átlépi a szokványos rossz kommunikáció és az egyértelmű szóbeli erőszak közötti határt."

"Ha a szavak vagy az attitűd gyengíti, sérti vagy lebecsüli a másikat, erőszakról van szó."

"Egy egészséges párkapcsolatban az egyik ember nem kiabál a másikkal, nem kezeli le, nem okoz neki fájdalmat, és ha valaki netán mégis megsérti ily módon a másik ember méltóságát, az kivételes és előzmény nélküli esemény, amelyet az illető minden erejével igyekszik jóvátenni."

Sajnos, az én esetemben éveken át tartó, következetes és folyamatos bántalmazásról volt szó, mely minden kategóriára kiterjedt és a gyerekeimet is érintette. Bocsánatkérésre soha nem került sor, sőt, ezt a fajta viselkedést teljesen jogosnak érezte a bántalmazó, és minket okolt azért, amiért ő így viselkedik.

"Súlyos bántalmazásnak minősül például az:

Aki a szóbeli erőszak összes kategóriájának ki van téve

Aki dühfüggő partnerrel él együtt.

Akibe társa szavai hallatán rendszeresen fájdalom nyilall.

Aki még sosem oldódott fel abban az érzésben, hogy megértésre talált, miután a társával megpróbált megbeszélni egy fájdalmas incidenst.

Aki éveken át szóbeli bántalmazóval élt."

 

Megőrjítés

Ez az érzelmi erőszak kategóriája, de Patricia is ír róla érintőlegesen.

"A partnere az egyik nap ezt mondja, a másik nap pedig pont az ellenkezőjét."

Erre sajnos, van egy nagyon jó példám.

A fiamnak minden kedden nulladik órája volt. Ezt elmondta nekünk, de hogy biztos beérjen, még aznap reggel is szólt. A szóbeli bántalmazó ráförmedt, hogy "minek szólsz, nem kell szólni, nagyon jól tudom, hogy előbb kell elindulni, már egyszer mondtad." A gyerek a következő kedd reggel nem szólt. Mivel már elmúlt az időpont, amikor el kellett volna indulnunk ahhoz, hogy beérjen, megkérdezte, hogy nem megyünk-e. Erre a szóbeli bántalmazó ismét ráförmedt: "miért nem szóltál, hogy előbb kell elindulni?" Nem mertük mondani, hogy azért, mert ő mondta a múlt héten, hogy nem kell szólni,de annyira forszírozta, hogy végül is megkockáztattam, hogy emlékeztettem rá. Erre egész úton ezen témázott, váltakozva hibáztatta saját magát és minket. Hiába kértem, hogy lépjünk már túl ezen a témán.

 

Gazdasági erőszak

Ez is a párkapcsolaton belüli erőszakhoz tartozik, és ebben a könyvben olvastam, a 66. oldalon.

"A pénz feletti teljes kontroll gyakorlása; a család megtakarított pénzének elköltése." 

Egy régebbi  bejegyzésemben írtam az általa alkalmatlannak tartott táblázatomról, amivel a kiadásokat tartottam nyilván. Mivel minden hónap végén ordítozás lett a táblázat kitöltéséből, úgy gondoltam, hogy az idén januártól vezesse ő a táblázatot. Az első hónapot megcsinálta, onnantól fogva fogalmam sem volt, mire megy el a pénz, mert nem vezette a táblázatot, és nem tudtam, mennyi pénzünk van, és mi mennyibe kerül, mert a rezsiszámlák - amióta a közös házunkban éltünk, 20 hónapja - az ő nevére jöttek, és ő fizette be azokat.

Többször adott kölcsön százezreket, sőt egy alkalommal több millió forintot is a közös pénzünkből a kifejezett kérésem ellenére. Később azt mondta, hogy ezeket a pénzeket nem fizették vissza az adósok, vagy csak részben. 

2013-ban - amíg még én vezettem a táblázatot - irdatlan módon költekezett, minden hónapban felhívtam rá a figyelmét, hogy már megint mennyivel többet költöttünk, mint amennyit kerestünk, de erre mindig azt mondta, hogy ez befektetés, és majd megtérül. Azóta még nem térült meg. 1 év alatt az ötödére zsugorodott a megtakarításunk.

Szexuális tárgyként kezelés

Ez nem szóbeli erőszak, hanem a párkapcsolaton belüli erőszak tárgykörébe tartozik. Talán ez a legmegalázóbb, de később Patricia Evans Szavakkal verve című könyvében elolvastam, hogy nem szabad szégyellnem magam, mert azzal a bántalmazó szégyenét veszem magamra.

"Ám ha szégyenkezik, azzal csak a bántalmazót illető szégyent veszi magára."

Amikor közölte velem, hogy már nem szerelmes belém, egyúttal azt az igényét is kifejezte, hogy viszont sokkal gyakrabban szeretne szexuális együttlétet. Amellett, hogy iszonyatos lelki fájdalmat okozott ezzel, úgy éreztem magam, mint egy prostituált. És mivel én szerelmes voltam belé, teljesítettem a kérését, mert azt hittem, ezzel bizonyítva a szerelmemet, visszaszerezhetem, és újra belém szeret. Akkor még nem olvastam a könyvben, hogy ezzel csak a hatalmát növelem és a szemében egyre értéktelenebb leszek. És még azt sem sejtettem, hogy mindezek ellenére kb. 1 hónap múlva meg fog csalni. Ezt ő maga vallotta be az állítólagos összeomlása után. Ráadásul egy vadidegennel valami tanfolyamon, innen 200 km-re.

A könyv ide vágó néhányrészlete: 

"A burkolt kényszerítés hatására az áldozat mindinkább úgy érzi, szerelme bizonyításául meg kell tennie, amit társa akar."

„Ám az áldozat minden olyan törekvése, hogy építse a párkapcsolatát, javítson a kommunikáción és egy kicsit boldogabb legyen, csak további nehézségekhez vezet:

Minél inkább megosztja reményeit és félelmeit a bántalmazóval, elfogadást és meghittséget remélve, a bántalmazó annál inkább gyengeségnek fogja tekinteni nyitottságát, magasabb rendűnek fogja érezni magát, hűvösebbé válik, és még nagyobb hatalmat érez felette. 

(…) 

Minél inkább próbál a bántalmazó kedvében járni, az annál inkább bagatellizálni fogja erőfeszítéseit és leszólja azokat, csak hogy fölényben lehessen és fenntarthassa uralmát.”

A szóbeli erőszak kategóriái 15. Bántalmazó dühkitörés

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"A legtöbb szóbeli bántalmazó  tele van feszültséggel, amelyet rendszeresen a partnere ellen irányuló kiszámíthatatlan dühkitörések formájában enged szabadjára. Feszültsége ezután újra addig gyűlik, míg egy újabb dühkitörés fel nem oldja."

Nos, nehéz megmondani, mi a dühöngés, vagy dühkitörés, hiszen ennek is vannak fokozatai. Az, hogy nem tör-zúz valaki, nem jelenti azt, hogy nem dühöng. Ha az dühkitörés, hogy valaki ezt ordítja: "a k**** isten b***** szájba a jó édes anyját, mi a f***ért nem lehet becsukni azt a ki******* ajtót" akkor, igen, rendszeresen voltak dühkitörései. Ráadásul egy 13-14 éves gyerek ellen.

A feszültséggel kapcsolatban pedig ő maga mondta, hogy "Ha csak meglátom a fiadat, már nem 0-ról, hanem 95%-ról indul bennem az ideg."

A pszichiátertől megkérdeztem, mit jelent az, ha valaki minden éjjel felkel, és felfalja, amit talál. Mert ezt csinálta a szóbeli bántalmazó. Azt válaszolta a pszichiáter, hogy valószínűleg a feszültséget, ami a fejét feszíti, át akarja terelni a gyomrára. Ha telerakja a hasát, akkor ott feszít tovább, nem a fejében.

Beszéltem a gyerekekkel, és türelemre inteni őket, meg tűrésre, és hogy próbálják elkerülni, ne adjanak okot rá, ne kínáljanak támadási felületet, és ha bármit mond nekik vagy róluk, mindig gondoljanak arra, hogy ha én erre a szép virágra azt mondom, hogy ez egy darab sz*r, attól az a virág még nem lesz büdös. Így védjék magukat. Ekkor még nem olvastam a könyvet.

A szóbeli erőszak kategóriái 14. Tagadás

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"Minden szóbeli erőszak súlyos következményekkel jár, mert kétségbe vonja azt, amit az áldozat valóságként él meg. Egy megrögzött szóbeli bántalmazó, aki rendszeresen él a szóbeli erőszak eddig leírt példáival, jelen fejezetet olvasva kijelentené, hogy ő nem bántalmazó, szereti a partnerét, és nem tesz semmit, amivel fájdalmat okozna neki. Ez maga a tagadás."

Amikor még csak kutattam az interneten - tulajdonképpen azt kutattam, hogy mi a baj velem, és hogyan tudnék megváltozni - rátaláltam erre a cikkre:
A szóbeli erőszak A szóbeli bántalmazás természetrajza

Teljesen elképedtem, hogy szóról szóra ránk illik a leírás. Gondoltam, felolvasom neki. Végighallgatta, majd közölte, hogy ő egyáltalán nem ilyen, most nagyon megbántottam, és soha többé ne dugdossak az orra alá ilyen kinyomtatott sz*rokat. Hiába mondtam neki, hogy a tagadás is benne van, pontosan erről van szó, nem érdekelte. Akkor még fölényben volt. Én meg alárendeltként szót fogadtam. El is felejtkeztem az írásról, egészen addig, amíg rá nem találtam Patricia könyvére. Akkor újra eszembe jutott (hiszen annak a kivonata).
Azzal egyidejűleg, amikor közölte, hogy már nem szerelmes belém, azt is közölte, hogy de attól még szeret. Mondtam neki, hogy ha valaki szeret valakit, akkor nem beszél így, és nem viselkedik így, és nem okoz szándékosan fájdalmat, és ha mégis, akkor mindent megtesz a kiengesztelésért, de ő nem így tesz.

Néha szerintem érezte, hogy valami nem stimmel a viselkedésével, mert az évek során egyszer-kétszer ilyeneket mondott: "Időnként megrettenek magamtól." "Nem érdemellek meg téged." "Túl jó vagy hozzám."

Aztán, amikor közölte, hogy elhagy, és már minden mindegy volt, felolvastam neki a könyv részleteit. Nem ismerte el. Másnap is, amikor "összeomlott", azt mondta: "Nem hinném, hogy ennyire rossz ember lennék." És azóta is ezt tartja magáról.

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"nem hajlandó elismerni, hogy manipulál és uralkodik."
"A szóbeli bántalmazó általában nem törődik a fájdalommal, amit viselkedésével okoz."
"a bántalmazó tagadja és elkendőzi mind a bántalmazást, mind annak hatásait."
"A bántalmazás tagadása rendkívül zavaró az áldozat számára. Tulajdonképpen kétszer bántalmazzák - egyszer amikor bántják, aztán pedig amikor letagadják." 

"A bántalmazás tagadása rendkívül zavaró az áldozat számára. Tulajdonképpen kétszer bántalmazzák - egyszer amikor bántják, aztán pedig amikor letagadják."

A szóbeli erőszak kategóriái 13. Parancsolgatás

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"A parancsolgatás tagadja az áldozat egyenlőségét és autonómiáját. Amikor a bántalmazó tiszteletet mutató kérés helyett parancsolgat, olyan tárgyként vagy robotként kezeli partnerét, amely automatikusan teljesíti minden kívánságát."

Főleg a gyerekeknek parancsolgatott, ezt ők néha szóvá is tették, pont ugyanezt a szót használva.  

"Azonnal rakjál rendet a szobádban, különben..." és itt még megtoldotta egy fenyegetéssel is.

De az sem nagyon érdekelte, ha éppen valamivel foglalkoztam, bejött: "gyere". Akkor meg kellett törölnöm a kezem, kimenni, megnézni, meghallgatni, ahelyett, hogy azt mondta volna: "majd ha ráérsz, gyere légy szíves, szeretnék mutatni valamit."

De ilyen is előfordult: "Na, most menj fel, és nézd meg a fiad szobáját."

Vagy egy másik példa: sajnos, van egy olyan rossz szokásom, hogy nem bírom elviselni, ha van rajtam valami pattanás vagy seb, vagy ilyesmi, muszáj rögtön lekaparnom.  Ilyenkor ezt mondta:
"Ne kapargasd magad, mert nem lesz szex!" Ebben a rövid kis mondatban a szóbeli erőszak 3 kategóriája is megjelenik: parancsolgatás, fenyegetés és viccnek álcázás.

A szóbeli erőszak kategóriái 12. Elfelejtés

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

  

"Egyes bántalmazók következetesen elfelejtik azokat az ígéreteiket, amelyek fontosak a partnerüknek. Az áldozat ilyenkor valóban számít a neki fontos megállapodásra, társa azonban "elfelejti", miben maradtak."

Hát, erről sajnos, sokat tudok írni. Még mielőtt olvastam volna a könyvet, néha eltűnődtem: vajon már akkor tudja, hogy nem fogja betartani a szavát, amikor megígéri, vagy csak később dönt így? 

Amikor a gyerekek néha rákérdeztek a megígért és be nem tartott dolgokra (pl. hogy "jövő héten sütök pogácsát" vagy "ezt meg azt felszerelem a szobádban", stb.), kikérte magának, hogy számon kérjék. Amikor pedig már nagyon szorított a cipő, valamilyen ürüggyel bújt ki alóla. Pl. "Miért, úgy érzed, megérdemled?" stb.

A nekem tett be nem tartott ígéretekkel pedig tele van a padlás. A nagyvonalú ígéretektől kezdve: a csodálatos élet ígérete, az örök szerelem, az együtt fogunk megöregedni, a neked semmit nem kell csinálnod, majd én mindent elintézek, az, hogy ide ezt építünk, oda meg azt, a kisebb, mindennapos ígéreteken keresztül: holnap hozok mézet, felrakom a függönyt, veszek neked egy nyuszit, elviszlek paintballozni, elviszlek masszázsra, elmegyünk a pécsi Leonardo kiállításra, stb. egészen a megbeszélt dolgok tagadásáig: "végül is nem beszéltük meg 100%-ra" széles volt a skála.

A szóbeli erőszak kategóriái 11. Becsmérlés

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"A becsmérlés, a másik szidalmazása a szóbeli bántalmazás egyik legnyíltabb kategóriája. Minden becsmérlő megjegyzés verbális bántalmazásnak tekintendő. Még egy kedveskedő megszólítás (például "Drágám!") is becsmérlő élű lehet, ha gúnyosan ejtik ki."

Nálunk ez a lekicsinylő néven való szólításban nyilvánult meg, melyről ebben a bejegyzésben írok részletesen: Téged hogy hívnak?

Ezt nyíltan nem csinálta, inkább viccnek álcázva. Pl. ha valamilyen állatot mutattak a tv-ben, pl. majmot, akkor hozzám vagy a valamelyik gyerekhez szólva: "Hé, nem is tudtam, hogy filmet forgattak rólad" és jót nevetett.

A szóbeli erőszak kategóriái 10. Fenyegetés

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"A fenyegetés azáltal manipulálja az áldozatot, hogy a legmélyebb félelmeire apellál. A szóbeli bántalmazó általában olyasmivel fenyegetőzik, ami veszteséget vagy fájdalmat okozna az áldozatnak."

Én ezt - mielőtt a könyvet olvastam volna - úgy fogalmaztam meg magamnak: "oda szúr, ahol a legjobban fáj".

A lányomat azzal tartotta sakkban, hogy nem mehet a barátjához.

A fiamat a focitól és a számítógéptől való eltiltással fenyegette, néha be is váltotta.  

Na és engem? Hát igen. Tudta, hogy három fontos dolog van az életemben, ami kitölti a mindennapjaimat: a gyerekeim, a hobbim és ő. 2011-ben a "Nem bírom a gyerekeidet!" kijelenés, 2014-ben pedig: "kevesebb időt szánjál a hobbidra" és a kegyelemdöfés: "már nem vagyok beléd szerelmes". Ezek nem nyílt, hanem burkolt fenyegetések, inkább a fájdalomokozás volt a cél, azt hiszem. De hogy lehet tovább így élni? Ha nem bírja a gyerekeimet, akkor hogy merjem őket rábízni? Ha nem csökkentem a hobbimra szánt időt, akkor mi lesz? Ha nem szerelmes belém, akkor mire számíthatok tőle?

A szóbeli erőszak kategóriái 9. Aláásás

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

 "Az aláásás nemcsak  az érzelmi támogatást vonja meg az áldozattól, hanem annak önbizalmát és elszántságát is felőrli. Az aláásás módszerét alkalmazó bántalmazó rendszerint számos egyéb technikát is bevet áldozata ellen. Ennek következtében az áldozat önértékelése és önbizalma már eleve alacsony, ami még sebezhetőbbé teszi."

"A szabotázs szintén az aláásás egyik fajtája. Íme egy példa:

Teljesen fel voltam dobva, amikor elmondtam Deannek, hogy kigondoltam egy novellatémát, amit meg akarok írni. Végighallgatott, majd így szólt: "Nem ismerek senkit, aki ezt elolvasná." 

2013-ban kitaláltam, hogy készítenék egy nyomtatott kiadványt az általam készített tárgyakból, fényképekkel, leírással, mivel az interneten már olyan nagy sikert aratott. Persze ő le akart beszélni, hogy nem fogjuk tudni eladni a füzeteket, és a nyakunkon marad. 

" katasztrofális kudarcot jósol a másik terveinek."


Készítettem egy üzleti tervet, amiben levezettem, hogy ha 150 db-ot nyomtattatunk, akkor 100-at kell eladnunk, hogy megtérüljön, a többi a haszon. "Hát jó, legyen." Mondta, de a hangjából kicsengett: "úgysem fog sikerülni". Valóban, csak 50 db-ot sikerült eladni belőle, és néhányszor hallgattam is miatta, de nem adtam fel. Bíztam magamban és a kreativitásomban, és felkerestem egy kiadót a következő kötet tervével. Így nem az enyém az anyagi kockázat, és még tiszteletdíjat is kapok. A kiadó kapva kapott az alkalmon, és jelenleg előkészületben van a könyvem, amit hamarosan minden könyvesboltban lehet majd kapni.

"A negyedik fejezetben már olvashattunk Ellenről, akitől tanulás közben mindig azt kérdezgette a férje, hogy jól van-e. Ellen lassan kezdte úgy érezni, hogy valami gond van vele - szorongás alakult ki benne a tanulással kapcsolatban. Az effajta szabotázs aláássa az áldozat elszántságát és önmagával kapcsolatos érzéseit."

Sokszor kérdezgette tőlem, miközben a kreatív hobbimmal foglalkoztam, hogy nem kellene-e szemüveg, jól látok-e, és hogy ismer valakit, akinek bizony ínhüvely gyulladása lett ettől a tevékenységtől.

"A szabotázs másik formája a közbevágás és félbeszakítás. (...) Vagy azzal szakítja félbe a nő történetét, hogy miután közbevágott, ő fejezi be a sztorit,"

Emlékszem, gyakran a szavamba vágott, miközben beszéltem hozzá, és teljesen más témába kezdett. Ilyenkor mindig úgy éreztem, nem érdekli, amit mondok, csak a saját gondolataival van elfoglalva.

Az is gyakran megesett, hogy társaságban elkezdett mesélni valamit, aztán azt mondta nekem: "Mondd el te, te jobban tudod." Átvettem a szót, de hamarosan visszavette, és elmondta ő a történet végét. Mintha velem végeztetné el az unalmas munkát, és ő aratja le a sikert a csattanóval.

"Bert megjegyzése tulajdonképpen ezt sugallta: "Tudok helyetted gondolkodni. Neked ez úgyis túl bonyolult."

Este néztük a tv-t. Én elkezdtem keresgélni az elektronikus műsorújságban, de fáradt is voltam, meg zaklatott a bántalmazás miatt, és néha véletlenül rossz gombot nyomtam meg. Az elsőnél még hallgatott, de a második alkalommal ezt mondta: "Na, add ide, látom, nem megy ez neked." Erre - magam is meglepődtem, mert azelőtt szó nélkül átadtam volna a távirányítót és még bocsánatot is kértem volna, de akkor már olvastam Patricia könyvét, és abban a szóbeli bántalmazásra adandó válaszokat - ezt feleltem: "Légy szíves, ne mondd ezt. Én is tudom kezelni a távirányítót." Annyira megdöbbent, hogy néhány nap múlva fel is említette a dolgot.

A szóbeli erőszak kategóriái 8. Bagatellizálás

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

 

" A bagatellizálás üzenete az, hogy amit az ember mondott vagy tett, valójában jelentéktelen. Ha őszinte és egyenes hangnemben fogalmazzák meg, igen nehéz észrevenni a bagatellizálást. Amennyiben az áldozat bízik a társában, nyitottan hallgatja a tőle érkező megjegyzéseket, sőt, a végén még ő érez zavart, amiért társa nem érti meg őt, a munkáját vagy a kedvteléseit. A bagatellizálás lehet olyan rafinált is, hogy az áldozat egyszer csak lehangolt és frusztrált lesz, ám maga sem tudja, miért."

"A bagatellizálás összezavarja az áldozatot. Amennyiben nem ismeri fel, azt fogja hinni, hogy vele van a baj: ő nem tudta jól elmagyarázni a társának, mennyire fontos számára az adott dolog. A bántalmazó fölényben érzi magát, amikor leszólja partnerét - az áldozat pedig állandó érzelmi hullámvasúton ül."

Sokszor úgy éreztem, hogy a szóbeli bántalmazó csak azért kérdezi meg, hogy mi volt a munkahelyemen, hogy jól megkritizálhassa a kollégáimat, a főnökeimet, a munkamódszereinket, a cég működését, és végső soron azt éreztesse, hogy az én munkám értelmetlen. Ezért egy idő után már csak azt mondtam neki: "semmi különös".

A kreatív hobbimmal kapcsolatban másoknak dicsekedett vele, hogy milyen ügyes vagyok, de ha ketten voltunk, folyamatosan célozgatott rá, hogy kevesebbet kéne vele foglalkoznom. Amikor azt mondtam neki, hogy ez tulajdonképpen munka, mert a közös cégünknek bevételt is hoz, igaz, nem sokat, de a költségeket legalább fedezi, a közel 10 ezer ember pedig, aki követi a tevékenységemet az interneten, várja tőlem a tartalmakat. Erre azt válaszolta: "Tényleg? Azt hittem, ez csak egy hobbi."

 

Az utolsó hónapokban - amikor még nem olvastam Patricia könyvét, és próbáltam a szóbeli bántalmazó kedvében járni - gondoltam, meglepem, és vittem neki kávét. Köszönet és esetleg egy puszi és ölelés helyett ezt mondta: "Hoztál nekem kávét? Hát, azt jól tetted."

 

Szintén próbáltam megfelelni az elvárásainak, és amikor visszaadta a sütés-főzést, minden hétvégén sütöttem sütit. Néha még meg is dicsérte. "Ugye, tudsz te, ha akarsz."

 

Még tavaly kötöttem neki egy pulóvert. Azt mondta, nem tetszik neki, nem jó rá, és soha nem fogja felvenni. "Add oda apádnak!" Erről egy gyermekkori olvasmányom jutott az eszembe. Akár így is lehet kommunikálni...

„Anyánk ma pulóvert kezdett kötni. Apának. Karácsonyra elkészül. Finom meleg lesz. És gyönyörű! Anyánk szerint a kötés a kéz rágógumija. Megnyugtató.” (105.o)
„Anyánk szerint elképesztő hasonlataim vannak. Ő meg szépen halad a kötéssel. Nagyon ügyes.
- Gyönyörű! – dicsérte udvariasan apa is. – Látom, néhány helyen eltévesztetted. Nem baj!
Nekem jó lesz így is.
- Az a mintája! – nyögte anyánk.” (108.o.)

G. Szabó Judit: Megérjük a pénzünket

Érik az eper!

Már a 21. üveg lekvárt főztem belőle, de még mindig van. A lekvár nagyon finom lett. Azelőtt, amíg a szóbeli bántalmazóval éltem, az én feladatom a befőzésnél az üvegek kimosása, és a mosogatás volt. Meg még levághattam a celofánt. De ő főzött be, mert hogy én nem értek hozzá. Valóban nem főztem be azelőtt semmit, de akár meg is tanulhattam volna. De ő jobban tudta. Igaz, az ő tavalyi eperlekvárja olyan híg lett, hogy csak kiskanállal lehet megenni, mert lefolyik a kalácsról. Az enyémnek az állaga is megfelelő lett. Nincs benne semmi ördöngösség, úgy csináltam, ahogy rá van írva a zselésítőszer zacskójára. És kész.