Meghalt a szerelmem. Megölték, és én 3 és fél évig együtt éltem a gyilkosával.

Nyugi, nem őrültem meg, tudom, hogy az igazság az, amit már egy előző bejegyzésemben leírtam. Ez csak egy allegória, ami segít túltennem magam az engem ért igazságtalanságon.

Volt egy szerelmem. Olyan volt, mint akit mindig is akartam. Boldog voltam vele, és ő is velem. A legnagyobb egyetértésben, szerelemben és szeretetben éltük. Azonos volt az értékrendünk, a szokásaink, a jövőképünk, együtt akartunk megöregedni. Egyszerre volt izgalmas és megnyugtató érzés, szabad voltam, és önmagam. Úton-útfélen meséltem mindenkinek a boldogságomról. 

2011. január 7-én, egy pénteki napon azonban a szerelmem gyilkosság áldozata lett.  Megölte a szóbeli bántalmazó, és a helyére lépett. Úgy nézett ki, mint ő, de teljesen másképp viselkedett. 3 és fél évig gyászoltam,  de most már le kell ezt zárnom. Be kell látnom, hogy egy illúzióban voltam szerelmes. Aki nem létezett. Akit a szóbeli bántalmazó hozott létre, és ő is semmisítette meg. 

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"És egyáltalán ki az, aki így ordít velem? Biztosan nem az a férfi, aki szeret. Az a férfi nem tenne ilyet. Az a férfi rég eltűnt, amikor épp nem figyeltem, és most egy idegen áll előttem. Csak én hittem mindvégig, hogy ez ugyanaz a férfi, akihez feleségül mentem.
- Ez nagyon fájdalmas felismerés lehetett - a férje egyszer csak idegenné vált."

Hogy miért tette mindezt? Nos, ezt valószínűleg sosem fogom megérteni, mert, mint ahogy a nagyobbik gyermekem megfogalmazta: "Sosem fogod megérteni, mert nem vagy olyan, mint ő. Ha megértenéd, akkor olyan lennél, és akkor nem is történt volna meg ez az egész, hiszen a szóbeli bántalmazónak áldozat kell, nem pedig egy másik bántalmazó."

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"Ha az áldozat érzékelné a különbséget saját szemlélete és társa szemlélete között, képes lenne különválasztani azokat."

Sajnos, 2011-ben én még nem ismertem fel a bántalmazást, így bizonytalanságban éltem 3 és fél évig.

"Egy szóbelileg bántalmazó kapcsolatban az őszinte és hiteles párkapcsolatnak csak az illúziója létezhet."

"Ha az áldozat felismeri a bántalmazást, egyszer és mindenkorra szakíthat a biztonságos kapcsolat illúziójával."

Miért kiabálnak az emberek, ha dühösek?

"Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:

- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?

A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt: 

- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk. 

- De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító. 

A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta: 

- Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság. Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van.

A tanítványaira nézett, és így folytatta: 

- Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg a visszavezető utat."

Forrás

Aki bántalmazó volt, az az is marad

Nem tisztem megítélni a szóbeli bántalmazó előző kapcsolatát, ami egy 20 évig tartó házasság volt, de azok a tények, amelyek a tudomásomra jutottak, azt támasztják alá, amit sok helyen olvastam, hogy a bántalmazók előző és következő kapcsolatukban is bántalmazták /bántalmazzák partnerüket.

Arra panaszkodott például, hogy a volt felesége ivott, és a nála "gyengébbeket" bántotta, pl. őt.

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"Bántalmazásnak azt nevezzük, amikor az egyik ember elnyomja a másikat. Ugyanakkor az elnyomó is érezheti magát bántalmazottnak, ha nem sikerül uralmat szereznie áldozata felett, vagy ha az áldozata ellenáll az uralkodásnak."

Többször nevetve és büszkén mesélte,  hogy a volt felesége 50 pár cipőjét elégette:

"megrongál, tönkretesz tárgyakat (jellemzően a partnere tárgyait, vagy azokat, melyek neki fontosak);" Forrás: 148. oldal

Többször elmesélte, hogy a volt felesége ezeket mondta neki:

"Már korán reggel belém és a gyerekekbe belevered az ideget."

"Nem lehet veled együtt élni."

Amikor már tudtam, hogy ő egy szóbeli bántalmazó, és kértem, hogy maradjunk együtt, én segítek neki megváltozni, azt mondta, képtelen rá, és nem is akarja. Azt mondtam neki, rendben van, engem elhagyhat, de a következő kapcsolatát ugyanúgy tönkre fogja tenni mint ezt és az előzőt. Azt mondta, nem lesz következő, mert ez egy nagy tanulságos lecke volt neki. Ez nem valószínű, mert ahogy Patricia Evans Szavakkal verve című könyvében olvashatjuk:

"A bántalmazó továbbra sem lesz önmaga ura, ezért ugyanúgy szüksége lesz rá, hogy valaki más felett uralkodjon." 

A pszichiáter, akihez jártam, amikor még azt hittem, velem van valami baj, elmesélte, hogy járt nála egy férfi, aki a negyedik házasságára készült. Azért ment el hozzá, hogy megkérdezze: 

- Ez a nő is olyan hülye lesz, mint az előző három?

A pszichiáter erre azt válaszolta: - Valószínűleg igen.

- Hogyhogy? - kérdezte a férfi.

- Mert bár nincs két egyforma nő, a férfi ugyanaz mind a négy kapcsolatban.

Te úgyis találsz hamar magadnak mást, hiszen olyan szép vagy!

Általában ezzel vigasztalnak az ismerőseim. De én már nem először életemben, őszintén azt kívánom, bárcsak csúnya lennék. Sok csúnya nő boldogan él a csúnya férjével, és semmi baja. Ha csúnya lennék, biztosan nem tetszettem volna meg a szóbeli bántalmazónak, és talán most én is boldog lehetnék.

A másik dolog, hogy nem tudom, hogyan bízhatnék bárkiben is ezek után. Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"Nem bízik jövőbeli kapcsolataiban."

Fogalmam sincs, milyen mértékben traumatizálódtam, és hogy mi vár még rám, de azt tudom, hogy sokszor úgy érzem, nem bírom már elviselni. Aztán persze egyik perc múlik a másik után, egyik óra a másik után, egyik nap a másik után, stb, stb...

"A sérülés mértéke az áldozat által megélt szenvedés intenzitásától függ. Az erőszak fokát az áldozat tapasztalatának minősége jelzi."

"Ha a nő  tisztában is van azzal, hogy nem vele van baj és a bántalmazás irracionális viselkedés, ez nem teszi az őt ért erőszakot kevésbé fájdalmassá."