16 éves koromban olvastam Robert Merle Malevil című regényét. Amikor letettem a könyvet, arra gondoltam, egy ilyen emberbe bele tudnék szeretni, mint a könyv főhőse, Emmanuel Comte. Aztán eltelt 20 év, és megismerkedtem a szóbeli bántalmazóval. Egy csomó dologról ugyanúgy gondolkodtunk, kiderült, hogy azonos az értékrendünk, tökéletesnek tűntünk egymás számára. Olyan embernek ismertem meg, aki erős és becsületes, nyílt és őszinte, mindig pontos, betartja a szavát, szereti a gyerekeket és az állatokat, csöndes, meghitt életre vágyik, nem szeret eljárni otthonról, nem iszik, nem dohányzik, nincsenek káros szenvedélyei, szorgalmasan dolgozik, és lépésről lépésre, kemény munka árán jut mindig előbbre. Nem szeret vásárolgatni, megfogja a pénzt, és az álma egy önfenntartásra berendezkedett élet egy tanyán, távol mindentől és mindenkitől, együtt, velem. Boldog voltam, és szerelmes. Ráismertem benne az ideálomra.
Még szintén gimnazista koromban olvastam Merle egy másik könyvét (azóta összegyűjtöttem az összes Magyarországon megjelent művét, és a nagy regényfolyam néhány kötetétől eltekintve szinte az összeset el is olvastam), a Mesterségem a halál címűt. Kiderült, hogy a szóbeli bántalmazó is olvasta. Nem sok könyvet olvasott el életében, de ezt igen. Később egyszer elárulta, hogy a válási időszakban a volt felesége Rudolf Langhoz, e könyv negatív hőséhez hasonlította őt. Biztosítottam róla, hogy kizárt dolog, hogy bármi hasonlóság is legyen közte, és e között a rideg, lelketlen, kíméletlen, elvtelen gyilkológép között.
Még szintén gimnazista koromban olvastam Merle egy másik könyvét (azóta összegyűjtöttem az összes Magyarországon megjelent művét, és a nagy regényfolyam néhány kötetétől eltekintve szinte az összeset el is olvastam), a Mesterségem a halál címűt. Kiderült, hogy a szóbeli bántalmazó is olvasta. Nem sok könyvet olvasott el életében, de ezt igen. Később egyszer elárulta, hogy a válási időszakban a volt felesége Rudolf Langhoz, e könyv negatív hőséhez hasonlította őt. Biztosítottam róla, hogy kizárt dolog, hogy bármi hasonlóság is legyen közte, és e között a rideg, lelketlen, kíméletlen, elvtelen gyilkológép között.
Az igazság azonban az volt, hogy az ismerkedési időszakban feltérképezte az igényeimet, amit egy társsal és egy párkapcsolattal szemben állítottam, átvette az értékrendemet, és megformálta álmaim férfiját. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a fiam 5 éves volt, és a kislány, aki szerelmes volt belé az óvodában, a farsangon Pókembernek öltözött, hogy tetsszen a fiamnak.
Ezt az ideális képet kb. 3-4 évig tudta fenntartani, és közben élvezte, hogy "jó ember" lett mellettem. Az anyukája egyszer félrevont, és megköszönte nekem, hogy így megváltoztattam a fiát. Nem értettem, hiszen én ilyennek ismertem meg.
2011. januárjában azonban nem bírta tovább fenntartani a látszatot, és borított mindent. Azóta nyílttá vált a szóbeli bántalmazás, ami addig burkoltan volt jelen. Visszatekintve most már tudom, hogy a "jófiúság" és a "mindent megcsinálok helyetted", csak a bizalom elnyerésének és az irányítás megszerzésének az eszköze volt.
A gyerekek szerint már régebben kezdődött a nyílt szóbeli bántalmazás, csak én ezt a "neveléssel" azonosítottam, és még hálás is voltam neki, hogy szigorúan fogja a gyerekeket. Bár az én nevelési elveim mások voltak, azt viszont ő úgy minősítette, hogy én egyáltalán nem nevelem a gyerekeket. Az ő uralmi szemléletében a "szép szóval oktasd, játszani is engedd" elv, valamint a szidás helyett dicsérettel való megerősítés nem képviselt értéket. Ő hallgatólagosan a "halott indián a jó indián" mintájára a "láthatatlan és hallhatatlan gyerek a jó gyerek" elvet vallotta, etette őket mint egy háziállatot, de a simogatás már elmaradt. Sokszor hangoztatta, hogy ő a poroszos nevelés híve, és nehogy azt higgyük, hogy a saját gyerekeivel nem így bánt. Ha elmentek vendégségbe, a gyerekei leültek egy helyre, nem csináltak semmit, csak ha megengedte nekik. Ha kint játszottak az udvaron, és szólt, hogy jöjjenek be, azonnal kiejtették a kezükből a játékot, és indultak befelé. Felnőtt korukban aztán megkérdezte tőlük, hogy rossz apa volt-e. Azt válaszolták, hogy nem.
Azt is mondta egyszer, hogy a demokrácia nem való az embereknek, mert az embereknek irányításra van szükségük, és szerinte a legmegfelelőbb társadalmi berendezkedés a diktatúra.
Patricia Evans könyve így ír erről:
"Sokak szerint a mások feletti hatalom működteti az egész világot. Aki így hiszi, képtelen másként látni a valóságot, és elvárja, hogy ezáltal megkapja, amit akar."
Sokszor beszélt arról, hogy ha háború lesz, ő lesz az első, aki katonai szolgálatra fog jelentkezni.
Saját bevallása szerint ő jobboldali, konzervatív értékeket vall. Ezek ugyebár: isten, család, haza. Ezek közül az első kettőt tagadja, a harmadikról pedig szóban pozitív véleményt hangoztat, ami cselekedetekben nem nyilvánul meg.
Ha vallásról van szó, a fejét fogja, és a vallásos emberekre becsmérlő megjegyzéseket tesz. Én sem vagyok vallásos, de elfogadom, és tiszteletben tartom, hogy más igen, és nem tartom ezért hülyének őket. Ha a család kerül szóba, pl. valaki házasodik, vagy gyereke születik, akkor: "na, neked se legyen jobb, mint másnak" ha nagy családi összejövetelt mutatnak egy filmben pl. akkor: "na, ezt utáltam a legjobban gyerekkoromban". Ha az ő családjához mentünk látogatóba, soha nem mulasztotta el előtte elmondani, hogy mennyire nem szívesen megy. A szülei még soha nem voltak nálunk, az új házban, az én lakásomban is csak egyszer, a testvérei is egyszer. Mindezeket a látogatásokat ők kezdeményezték. A szülei szerettek volna megismerkedni az én szüleimmel, de erre soha nem kerített sort. Az olyan férfiakat, akik szeretik a családjukat, boldoggá teszik őket, ügyelnek a gyerekek fejlődésére, nem beszélnek trágárul, és általában az ő fogalmai szerint nem "menő csávók", vagyis olyanok mint ő, "lúzernek" tartja. Az én fogalmaim szerint a "jó pasi" nem a külsejéről vagy a "menőségéről" vagy a pénzéről ismerszik meg. Egyetlen kritériumnak kell, hogy megfeleljen: tegye boldoggá a nőt, akivel él. Ennyi.
Észrevettem, hogy tényleg van hasonlóság közte, és a könyvbéli náci tömeggyilkos jelleme között. Főleg abban, hogy maximálisan hidegen hagyja a másik ember szenvedése (amit ő okoz), sőt, még tetézi is, és (emiatt még rosszabb is mint Rudolf Lang) élvezettel alázza meg azokat, akik egyébként szeretik őt. Mert Rudolf Lang azzal takarózott, hogy parancsra cselekedett, és csak a munkáját végezte, érzelemmentesen. A szóbeli bántalmazónak azonban senki nem parancsolta meg, hogy így viselkedjen. Ez az ő saját döntése volt.
Patricia Evans könyve így ír erről:
"A szóbeli bántalmazó általában nem törődik a fájdalommal, amit viselkedésével okoz."
Ezt az ideális képet kb. 3-4 évig tudta fenntartani, és közben élvezte, hogy "jó ember" lett mellettem. Az anyukája egyszer félrevont, és megköszönte nekem, hogy így megváltoztattam a fiát. Nem értettem, hiszen én ilyennek ismertem meg.
2011. januárjában azonban nem bírta tovább fenntartani a látszatot, és borított mindent. Azóta nyílttá vált a szóbeli bántalmazás, ami addig burkoltan volt jelen. Visszatekintve most már tudom, hogy a "jófiúság" és a "mindent megcsinálok helyetted", csak a bizalom elnyerésének és az irányítás megszerzésének az eszköze volt.
A gyerekek szerint már régebben kezdődött a nyílt szóbeli bántalmazás, csak én ezt a "neveléssel" azonosítottam, és még hálás is voltam neki, hogy szigorúan fogja a gyerekeket. Bár az én nevelési elveim mások voltak, azt viszont ő úgy minősítette, hogy én egyáltalán nem nevelem a gyerekeket. Az ő uralmi szemléletében a "szép szóval oktasd, játszani is engedd" elv, valamint a szidás helyett dicsérettel való megerősítés nem képviselt értéket. Ő hallgatólagosan a "halott indián a jó indián" mintájára a "láthatatlan és hallhatatlan gyerek a jó gyerek" elvet vallotta, etette őket mint egy háziállatot, de a simogatás már elmaradt. Sokszor hangoztatta, hogy ő a poroszos nevelés híve, és nehogy azt higgyük, hogy a saját gyerekeivel nem így bánt. Ha elmentek vendégségbe, a gyerekei leültek egy helyre, nem csináltak semmit, csak ha megengedte nekik. Ha kint játszottak az udvaron, és szólt, hogy jöjjenek be, azonnal kiejtették a kezükből a játékot, és indultak befelé. Felnőtt korukban aztán megkérdezte tőlük, hogy rossz apa volt-e. Azt válaszolták, hogy nem.
Azt is mondta egyszer, hogy a demokrácia nem való az embereknek, mert az embereknek irányításra van szükségük, és szerinte a legmegfelelőbb társadalmi berendezkedés a diktatúra.
Patricia Evans könyve így ír erről:
"Sokak szerint a mások feletti hatalom működteti az egész világot. Aki így hiszi, képtelen másként látni a valóságot, és elvárja, hogy ezáltal megkapja, amit akar."
Sokszor beszélt arról, hogy ha háború lesz, ő lesz az első, aki katonai szolgálatra fog jelentkezni.
Saját bevallása szerint ő jobboldali, konzervatív értékeket vall. Ezek ugyebár: isten, család, haza. Ezek közül az első kettőt tagadja, a harmadikról pedig szóban pozitív véleményt hangoztat, ami cselekedetekben nem nyilvánul meg.
Ha vallásról van szó, a fejét fogja, és a vallásos emberekre becsmérlő megjegyzéseket tesz. Én sem vagyok vallásos, de elfogadom, és tiszteletben tartom, hogy más igen, és nem tartom ezért hülyének őket. Ha a család kerül szóba, pl. valaki házasodik, vagy gyereke születik, akkor: "na, neked se legyen jobb, mint másnak" ha nagy családi összejövetelt mutatnak egy filmben pl. akkor: "na, ezt utáltam a legjobban gyerekkoromban". Ha az ő családjához mentünk látogatóba, soha nem mulasztotta el előtte elmondani, hogy mennyire nem szívesen megy. A szülei még soha nem voltak nálunk, az új házban, az én lakásomban is csak egyszer, a testvérei is egyszer. Mindezeket a látogatásokat ők kezdeményezték. A szülei szerettek volna megismerkedni az én szüleimmel, de erre soha nem kerített sort. Az olyan férfiakat, akik szeretik a családjukat, boldoggá teszik őket, ügyelnek a gyerekek fejlődésére, nem beszélnek trágárul, és általában az ő fogalmai szerint nem "menő csávók", vagyis olyanok mint ő, "lúzernek" tartja. Az én fogalmaim szerint a "jó pasi" nem a külsejéről vagy a "menőségéről" vagy a pénzéről ismerszik meg. Egyetlen kritériumnak kell, hogy megfeleljen: tegye boldoggá a nőt, akivel él. Ennyi.
Észrevettem, hogy tényleg van hasonlóság közte, és a könyvbéli náci tömeggyilkos jelleme között. Főleg abban, hogy maximálisan hidegen hagyja a másik ember szenvedése (amit ő okoz), sőt, még tetézi is, és (emiatt még rosszabb is mint Rudolf Lang) élvezettel alázza meg azokat, akik egyébként szeretik őt. Mert Rudolf Lang azzal takarózott, hogy parancsra cselekedett, és csak a munkáját végezte, érzelemmentesen. A szóbeli bántalmazónak azonban senki nem parancsolta meg, hogy így viselkedjen. Ez az ő saját döntése volt.
Patricia Evans könyve így ír erről:
"A szóbeli bántalmazó általában nem törődik a fájdalommal, amit viselkedésével okoz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése