Nem is tudom, hogy ez a bejegyzés tulajdonképpen az előző folytatása vagy pedig a be nem tartott ígéretekhez hasonlít jobban, de tény, hogy a szóbeli bántalmazó nagy lelkesedéssel belefogott egy csomó mindenbe, amit aztán abbahagyott.
Csak néhány példa:
2009-ben kaptam tőle karácsonyra egy szép könyvet, aminek üresek voltak a lapjai, és két különböző színű zselés tollat. Azt találta ki, hogy ebbe fogjuk a saját kézírásunkkal átmásolni azt a sok gyönyörű szerelmes levelet, amit egymásnak írtunk, aztán majd mutogatjuk az unokáknak és a dédunokáknak. Nagyon örültem neki, mert nagyon romantikusnak tartottam ezt az elgondolást. El is kezdtük másolni bele a leveleket, aztán egyszer csak ő nem folytatta. Kértem, hogy folytassuk, de mindig kitalált valamit, hogy nem ér rá, vagy hogy most nem, majd máskor. Amikor végképp nem tudott mit kitalálni, akkor azt mondta, hogy nem találja a páncélkazetta kulcsát, amiben a könyvet tartja.
Amikor elkezdtük a házat építeni, kitalálta, hogy dokumentáljuk egy albumba, fényképekkel, és a legfontosabb dátumokkal az egész építkezést, elejétől a végéig. Azóta is félbe van hagyva az album, már azt sem tudom, hol van egyáltalán.
Magát a házat sem fejezte be, és nem azért, mert nem volt rá idő vagy pénz, hanem egyszerűen abbahagyta kb. 95%-os készültségnél.
Így volt az állattenyésztéssel, a tejtermékek előállításával, a szövés-fonással, mintha nem tudná eldönteni, hogy mit is akar valójában. Hogy mi tenné boldoggá.
Így kezelte a szerelmünket is. Nagy volt a lelkesedés az elején, holtomiglan-holtodiglan ígéretek, tervek szövögetése a nagy boldogságról, aztán ez lett belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése