Másnapra, mintha kicserélték volna a bántalmazót. Ahogy felszabadultam az elnyomás alól, és belém visszatért a lelki erő, úgy fogyott el őbelőle. Sírt, fogadkozott, még az öngyilkosságot is szóba hozta, csak hogy bocsássak meg. Teljesen le voltam döbbenve. Nem csak azért, mert sosem gondoltam volna, hogy ezt a kevély embert egyszer így látom, hanem azért is, mert szóról szóra úgy viselkedett, ahogy az Patricia Evans: Szavakkal verve című könyvében le van írva. Elképesztő volt. Bár, az is lehet, hogy csak megjátszotta. Ezt nem tudom.
A könyv ide vágó néhány részlete:
„…hatalmuk illúziója csak addig tartható fenn, amíg rendelkezésükre áll egy „másik”, aki felett hatalmat gyakorolhatnak.
(…)
…Ted nem akarja megérteni őt: jobban érdekli az „én győzök – te veszítesz” játszma, hiszen ezáltal érzékeli a hatalmát. Ez a hatalom lopott hatalom, ahol ha az embernek nem áll rendelkezésére valaki a hatalomgyakorláshoz, akkor egyáltalán nincs is hatalma. Ted viselkedését úgy is értelmezhetjük, hogy fél attól, hogy sarokba szorítják, ami nem más, mint a versengéstől való félelem. Ted vagy másokat győz le, vagy azt hiszi, mások győzik le őt, mivel az ő világképében nem létezik kölcsönösség.”
"Mivel a szóbeli bántalmazónak lételeme a partnere feletti hatalom, nem fogadhatja el őt egyenlő félként. (Persze ettől még állíthatja az ellenkezőjét.) Hogy miért nem? Mert partnere egyenlőségét saját alsóbbrendűségeként élné meg. Mert meg kellene fogalmaznia az igényeit. Mert visszautasításra kellene számítania. Mert le kellene mondania arról, hogy ellenőrzése alatt tartsa és uralkodjon felette, se nélkül nem érezné magát biztonságban, erősnek vagy eléggé férfinak."

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése