Hazugságok a szerelemről

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"A bántalmazó szerelmi vallomásai éles ellentétben állnak egyébként használt bántó szavaival. Mivel mindenki szeretetre vágyik, az áldozat hajlamos hinni a bántalmazónak, amikor az azt mondja: "Szeretlek." Végül is miért mondaná, ha nem gondolja komolyan? Ám annak, aki uralkodni akar a másikon, a szerelem merőben mást jelent, mint annak, aki egyenlőségre vágyik."

Nekem ezeket hazudta a szóbeli bántalmazó:

"Szeretlek"

"Imádlak"

"Nem tudok betelni Veled"

"Téged nem lehet nem szeretni"

"Téged csak szeretni lehet"

"Te vagy az én élő lelkiismeretem"

"Nem is érdemellek meg Téged" 

És én mindezt elhittem, pedig sajnos, nem volt igaz.

"A szóbelileg bántalmazó kapcsolatban a legalapvetőbb kettős üzenet a "Szeretlek" (vagyis a kedves szavak) és a "Nem szeretlek" (vagyis a bántó szavak). A szóbeli erőszak egyik legáltalánosabb közege a házasság vagy az elkötelezett párkapcsolat. A házasságról és elkötelezett párkapcsolatokról szeretjük azt hinni, hogy ezek szereteten alapuló kapcsolatok. Az ilyen kontextusban megélt bántalmazás eleve megőrjítésnek számít, mivel azt a kétértelmű üzenetet közvetíti, hogy ez itt az otthonom (vagyis egy biztonságos hely) és ez az a hely, ahol bántanak (vagyis egy nem biztonságos hely)."

"Csak az uralkodás okoz efféle "problémákat. A szerelem soha."

Még a legutolsó, négyhónapos intenzív bántalmazási időszakban is ilyen cinikus volt:

Egyik alkalommal, amikor sírtam, megkérdezte, mi a bajom. Csak némán ráztam a fejem, és erre gondoltam: semmi új, csak az, amiket mondtál, ahogy viselkedtél az elmúlt 4 évben és főleg az elmúlt hónapokban, ami miatt állandóan sírok, nyugtatókat szedek, és pszichiáterhez járok. Erre megkérdezte: Szeresselek jobban? Bólogattam, és közben potyogtak a könnyeim. "Miért? úgy érzed, nem szeretlek eléggé?" - hangzott a cinikus kérdés. Kb. rá egy hónapra elhagyott.

Egy másik alkalommal, amikor éppen a pszichiáterhez mentem, azt kérdezte, hogy most azért sírok-e, mert a pszichiáterhez megyek. Megint csak ráztam a fejem, és megdöbbentem a cinizmusán, hiszen pont fordítva van: azért megyek a pszichiáterhez, mert sírok, és az ért sírok, mert ő bánt.

"bármilyen fájdalmas is, belátni, hogy a bántalmazó nem szereti, nem értékeli, nem tiszteli."

Sajnos,  az sem nyújt vigaszt, hogy ez nem az én hibám:

"ellenségességnek semmi köze az áldozathoz, mégis erősen hat rá. Ez akkor is mély érzelmi fájdalmat okoz neki, ha nem ismeri fel társa ellenségességét és úgy véli, hogy (bár maga sem érti, miért) valamiképpen ő felelős a társa dühéért."

Leírhatatlan az a fájdalom, amit érzek. Még mindig az az érzésem, hogy ez csak egy rémálom, amiből majd felébredek, hiszen én boldogan éltem.

"Hihetetlenül fájdalmas és szívszorító azzal szembesülni, hogy a férfi, akit szeretek, ellenséges velem."

A kisfiam a minap megkérdezte, hogy ha lehetne 3 kívánságom, mi lenne az. Azt mondtam, nekem csak egy van. Hogy bárcsak ne történt volna meg ez az egész, és boldogan élnénk.

Ezt pedig itt olvastam:

"Tudnia kell azonban, hogy a szeretet nem érzés, hanem viselkedés. Ha valaki azt mondja, hogy szeret bennünket, ám a szavaival és tetteivel megaláz, fájdalmat okoz, kicsivé és gyengévé tesz, akkor ez nem szeretet! A szeretetnek nemcsak a szavakban, hanem elsôsorban a viselkedésben kell testet öltenie."