Egyszer a kisfiammal mentünk haza, amikor szóba került az elütött kandúr cicánk. Azt mondta a fiam, hogy abban reménykedett, hogy ez az eset megváltoztatja a szóbeli bántalmazó viselkedését. Mondtam neki, hogy sajnos, a változásra semmi esély, nekünk kell okosnak lenni, védeni saját magunkat úgy, hogy bármit is mond rólunk vagy nekünk, mi tudjuk magunkról, hogy értékesek vagyunk, elkerülni a konfliktusokat, nem adni támadási felületet, mert ő az erősebb.
- De miért ilyen? - kérdezte ő.
- Mert azt hiszi, igaza van. - válaszoltam.
- De hát ez betegség, menjen el pszichológushoz!
- Ez nem betegség, csak másképp gondolkodik, mint mi - mondtam, és hozzátettem: különben sem lehet valakit akarata ellenére pszichológushoz küldeni, vagy ha mégis elmegy, de nem akar megváltozni, akkor csak pénzkidobás az egész.
Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:
"Alan Jenkinst idézve: Sok bántalmazó férfi nem gondolja magáról, hogy szexista vagy nemi szerepeken alapuló sztereotípiákat vallana a nőkről és a gyerekekről. Családtagjaikkal való bánásmódjukat egyenlőnek és igazságosnak látják,"
" a bántalmazó saját definíciója szerint viszonyul áldozatához és a kapcsolathoz, sőt, önmagához is, méghozzá úgy, hogy neki mindenben igaza van, és ő nem bántalmazó."
"Az ellenkezés szintén jó példa az érzelmi éretlenségre. Egy négyéves gyerektől, aki csak most tanulja, hogyan működik a világ, az ember gyakran hallja: "Nem is igaz", "Rosszul tudod". Egy négyéves számára saját nézőpontja az egyetlen nézőpont. A gyerek azt akarja, hogy a világ állandó és biztos legyen. Az érett felnőtt elismeri, hogy a világ nem ilyen, és hogy annyi nézőpont létezik, ahány ember."
Bennem - sok más mellett - azt is kifogásolta a szóbeli bántalmazó, hogy nem állok ki magamért a munkahelyemen. Hiába magyaráztam neki, hogy nem ismerhetek minden körülményt, ami egy adott döntés meghozatalára sarkallta a főnökeimet, lehetnek más szempontok is, amiket én nem ismerek, nem tudok vagy nem értek. Ő erre csak annyit mondott, hogy konfliktuskerülő vagyok, és nem vállalom fel a konfliktusokat se a munkahelyemen, se a gyerekeimmel szemben. Miközben én csak tiszteletben tartottam mások határait - ellentétben vele.
" a bántalmazó saját definíciója szerint viszonyul áldozatához és a kapcsolathoz, sőt, önmagához is, méghozzá úgy, hogy neki mindenben igaza van, és ő nem bántalmazó."
"Az ellenkezés szintén jó példa az érzelmi éretlenségre. Egy négyéves gyerektől, aki csak most tanulja, hogyan működik a világ, az ember gyakran hallja: "Nem is igaz", "Rosszul tudod". Egy négyéves számára saját nézőpontja az egyetlen nézőpont. A gyerek azt akarja, hogy a világ állandó és biztos legyen. Az érett felnőtt elismeri, hogy a világ nem ilyen, és hogy annyi nézőpont létezik, ahány ember."
Bennem - sok más mellett - azt is kifogásolta a szóbeli bántalmazó, hogy nem állok ki magamért a munkahelyemen. Hiába magyaráztam neki, hogy nem ismerhetek minden körülményt, ami egy adott döntés meghozatalára sarkallta a főnökeimet, lehetnek más szempontok is, amiket én nem ismerek, nem tudok vagy nem értek. Ő erre csak annyit mondott, hogy konfliktuskerülő vagyok, és nem vállalom fel a konfliktusokat se a munkahelyemen, se a gyerekeimmel szemben. Miközben én csak tiszteletben tartottam mások határait - ellentétben vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése