Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül is lecsendesíti

Carol Kuykendall írja: „A lányom már előrehaladott várandós volt, amikor levágatta a haját… azelőtt hosszú volt, most divatosan rövid lett. Megpróbált hozzászokni új kinézetéhez, amikor összefutott egyik barátnőjével. »Ó, nem! – jajdult fel a barátnője – Ez nem tetszik.« Aztán megpróbálta valahogy megmagyarázni szavait, ezért gyorsan hozzátette: »Ismersz engem, én mindig megmondom az igazat.« Ahogy továbbmentünk, a lányom elmondta, hogy szerinte mit tehetett volna barátnője az igazságával aznap! … 

Ez az eset még figyelmesebbé tett azokra a kritikus pillanatokra, amikor egy beszélgetés során választás előtt állok: Kimondjam, amit gondolok, vagy tegyek lakatot a számra? Folyton azt hallom, hogy a »Megmondom úgy, ahogy van« és az »Add igazi önmagad!« jót tesz a kapcsolatoknak. 

Elárasztanak minket a valóságshow-k és nagy önvallomások a beszélgetős műsorokban, vagy az érzések és gondolatok kiteregetése a Facebookon – emiatt csak még jobban tiszteljük a szavahihetőséget. 

De van valami, amit én jól tudok magamról: ha kimondanék mindent, amit gondolok, azzal akár meg is ölhetném az utamba akadó embereket. Ráadásul attól, hogy én gondolok valamit, még nem biztos, hogy az igaz is. Jó tehát feltenni a kérdést: Segít ez, vagy árt a másik embernek vagy a kapcsolatunknak? Mi a helyzet az időzítéssel és a hangsúllyal? Például egy bántó megjegyzés a párunk kinézetére, amikor ő nem tehet semmit, hogy változtasson rajta, csak azt éri el, hogy egész este zavarban legyen.” 

A Biblia azt mondja: „Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül is lecsendesíti” (Példabeszédek 29:11). 

Sokkal fontosabb tudni azt, hogy mikor kell csendben maradni, mint azt tudni, hogy mit kell mondani. Erre gondolt Pál is, amikor ezt mondta: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Efezus 4:29).

www.maiige.hu