Miért nem tudott "jó ember" maradni?

Ha valaki egy hazug álomvilágban él, mint amiben én éltem, és abban boldog, akkor az neki jó. Főleg, ha sosem pukkan szét a buborék. Csakhogy a buborékoknak az a tulajdonságuk, hogy előbb-utóbb szétpukkannak.

Miért nem tudott "jó ember" maradni a szóbeli bántalmazó? Azért, mert a változás, amit előidézett magában, nem a saját belső igényéből fakadt, hanem valamilyen cél elérése érdekében tette. Hogy ez a cél az volt, hogy egy új esélyt adjon magának a boldogságra, vagy hogy a segítségemmel felépítse álmai házát, vagy hogy szeressék, teljesen mindegy. A lényeg, hogy, ahogy Patricia Evans írja a Szavakkal verve című könyvében:

"A bántalmazóknak azért kell felhagyniuk az erőszakkal, mert nem akarnak másokat bántó emberek lenni."

Ha nem magáért a változásért akar megváltozni, akkor soha nem fog neki sikerülni.

"Nem valószínű, hogy könnyen megváltozik majd (ha egyáltalán hajlandó megváltozni) az a férfi, aki bűnbakot keres, hogy más rovására uralkodhasson, ellenőrzést gyakorolhasson vagy kiengedhesse a dühét. Ez különösen igaz egy új kapcsolatra, amelybe a férfi még csak kevés energiát fektetett. Valószínű, hogy amint az újdonság varázsa megkopik, a társa egyre inkább bántalmazóvá válik"

Amikor 2011-ben kipukkadt a buborék, az anyukájához fordultam segítségért, aki együtt sírt velem, mert (mint ahogy azt egy korábbi bejegyzésemben írtam) örült, és hálás volt nekem azért, hogy "jó embert csináltam" a fiából. Akkor azt mondta, hogy csodálkozott is, mert a saját gyerekeivel sosem látta így együtt játszani, mint ahogy az enyémekkel még az elején.

Akkor még nem tudtam, amit később olvastam Patricia Evans Szavakkal verve című könyvében:

"az áldozat nem látja át, hogy egy bántalmazó személyiség a másik feletti hatalmat keresi, ezért nem képes arra az empatikus megértésre, amelyet a szerelem és egy párkapcsolat igényel."