…én legalábbis így érzékeltem.
Olyan ez, mint amikor elmegy valaki az orvoshoz, hogy csomót talált a mellében. Az orvos megkérdezi, hogy mikor vette észre. A páciens azt válaszolja, hogy megütötte a mellét (vagy megdobták pl. labdával), és akkor alakult ki a csomó. Azóta mindig érzi. Na, hát ez nem így van. Az a csomó észrevétlenül fejlődött, amíg egyszer egy véletlen ütés kapcsán észre nem vette a beteg.
Én így vettem észre, hogy valami nincs rendben. Kaptam a szóbeli bántalmazótól egy hatalmas lelki pofont (vagy inkább egyszerre többet: egy nagyot és sok kicsit), és onnantól kezdve megváltozott minden. Az ő viselkedése gyökeresen: addig csak burkoltan (most már tudom), azután nyíltan folytatta a szóbeli bántalmazást. Az enyém pedig annak következményeképpen: nem értettem az egész pálfordulást, kétségbe estem, bizalmatlan, bizonytalan és gyanakvó lettem, megpróbáltam megfelelni neki, a velem szemben támasztott követelményeinek, de az már nem én voltam. Visszahúzódó lettem, vele szemben és másokkal is, igyekeztem a lehető legkevesebb lehetőséget adni a konfliktusra, de sehogyan sem tudtam visszakapni azt az embert, akibe beleszerettem. Olyan érzésem volt: „ki vagy Te, és mit csináltál a Szerelmemmel?” És mindez (milyen érdekes, ugye?) pont akkor történt, amikor az élet egyéb területén is kiszolgáltatott helyzetbe kerültem: mint amikor a földön fekvőbe még belerúgnak egyet.
A könyv ide vágó egyik idézete:
„Ha Önt szóbeli erőszak éri, bizonyára már próbált a lelke legmélyén válaszokat találni az efféle kérdésekre: vajon hogyan beszéljen úgy, hogy a partnere végre megértse? Vajon miért hall olyasmiket, amiket a partnere – legalábbis szerinte – sosem mondott? Vajon miért érez úgy, ahogy a partnere szerint nem kellene éreznie? Ha ez a helyzet, partnere alighanem már elhitette Önnel, hogy valami alapvetően nem stimmel az Ön kommunikációs képességével, meglátásaival és érzéseivel. Talán most azt kérdezi: „De hát hogyan változtathatnám meg a természetemet? Hiszen épp az imént olvastam, hogy ha mindkét fél kész megváltozni, előttem is nyitva áll a boldog párkapcsolat lehetősége.”
Ne keseredjen el! Nem azt mondom, hogy csak a személyisége megváltoztatása árán képes boldog párkapcsolatra a társával. Éppen ellenkezőleg: azt javaslom, ha felismeri, mivel áll szemben, erre egy konkrét és jól körülírt attitűddel reagáljon – méghozzá olyannal, mely változást követel. Ha így tesz, esetleg attól tarthat, hogy elveszíti párkapcsolatát. Ha viszont nem így tesz, attól tarthat, hogy önmagát veszíti el.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése