Neked is vannak rémálmaid?

Nekem már nincsenek.

De amíg a szóbeli bántalmazóval éltem, voltak.

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

"A következő direkt tartalmú álmok nem igényelnek semmiféle magyarázatot."

"Lea álma:

Anyamedve jött le a hegyről a hátsó udvaromba. Hallottam a lépteit, kimentem hát megnézni. Aztán észrevettem, hogy egy vékony, magas fa dőlni kezd, mintha nem lennének gyökerei. A következő, amit láttam, az volt, hogy a medve a földön fekszik. A fa rázuhant és bezúzta a koponyáját. Néztem, ahogy elszáll belőle az élet."

Én 2010. nyarán álmodtam először rémeset. Azt álmodtam, hogy abban a pici lakásban élek, amiben elkezdtem az önálló életemet 21 éves koromban. Annak a lakásnak olyan volt az ajtaja, hogy a fölső részén egy üvegablak volt, amin ki lehetett nézni a folyosóra. Az üvegablak függönnyel volt eltakarva. Kopogtattak. Kinéztem az ablakon, de akkor már be is nyomult az ajtón egy ismeretlen, bűnöző kinézetű szörnyű ember. Egy betörő. Elzavartam. Közben álmomban horkantó hangokat hallattam.

A következő rémálmom akkor volt, amikor már a közös házunkban laktunk. Azt álmodtam, hogy alszunk, és a tetőtér lángokban áll. Én fölkeltem az ágyból, a lányom a homlokát a homlokomhoz érintette, két keze közé fogta az arcomat, és miközben kifelé tolt a bejárati ajtó felé, nyugodt hangon ezt mondta: "Nyugi anya, ég a ház". Sikoltva ébredtem.

Néhány hónap múlva ismét sikoltva ébredtem. Akkor azt álmodtam, hogy a mosdókagyló előtt állok, és a lefolyóból egy hosszú testű, szőrös állat bújik elő, és gyorsan elszalad.

A négyhónapos intenzív bántalmazás utolsó előtti hetében azt álmodtam, hogy fekszünk egymás mellett az ágyunkban, alszunk, és én azt álmodom, hogy ő átölel. Sikoltva ébredtem az álmomban, majd a valóságban is. Ez egy olyan álom az álomban volt.

Az utolsó napokban megismétlődött az álom, de úgy, hogy most már nem álmodtam azt, hogy álmodom, hanem azt álmodtam, hogy megtörténik. Nemcsak sikoltva ébredtem, hanem hadonásztam és védekeztem is.

Mind az öt esetben ott feküdt mellettem a szóbeli bántalmazó, felébredt a sikolyaimra, és reggel elmeséltem neki, hogy mit álmodtam. Ő csúfondárosan mesélte tovább a gyerekeknek: "Anyátok megint sikoltozott éjszaka, nem hallottátok?"

Az utolsó rémálmom az elköltözése utáni napokban volt. Éjszaka felriadtam a saját sikoltásomra, felültem az ágyban, kinyitottam a szemem, és tudni véltem, hogy most meg fognak ölni. Az első dolog, amire a tekintetem ráesett, az a kék fénypont volt, amit a sötét szobában az internet modeme bocsátott ki. Úgy véltem, az a fény fog megölni. Aztán kitisztult a fejem, teljesen felébredtem, és tudtam, hogy nem vagyok veszélyben.

Azóta nem álmodtam rémeset.