Ez volt a szóbeli bántalmazó hozzáállása a külön- és a közös vagyonunkhoz. Például, amikor az én lakásomban laktunk, mindig úgy emlegette, hogy az a "mienk". Az én autóm az a "mienk", stb. Én ebben nem láttam semmi kivetni valót, hiszen "mienk" volt az életünk, és "mienk" volt minden.
Attól viszont már furcsán éreztem magam, amikor elkezdtük építeni a közös jövőnket, és lettek közös tulajdonaink, melyek közül a legértékesebb a közösen épített házunk volt, elkezdett róla így nyilatkozni: "enyém". "Én házam" "én telkem", stb. Hallgattam ezt pár évig, aztán egyszer rákérdeztem. Zavartan nevetett, és valami olyasmit mondott, hogy ezt csak úgy megszokásból mondja, nincs jelentősége, és "úgyis tudod, hogy az a mienk".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése